csütörtök, október 25, 2007
Emirates
A következő történt ma:
Tegnap este eszembe jutott hogy a visszafelé repülőjegyemmel kezdenem kellene valamit.
El is határoztam hogy ma elballagok az Emirates irodába, és áttetetem kicsit későbbre.
Reggel felkeltem, elintéztem ezt azt, kicsit dolgozgattam, aztán kényelmesen elindultam gulyáslevest (!) enni, majd besétáltam az Emiratesbe.
- Jó napot, segíthetek?
- Igen, az indulási időpontot szeretném módosítani.
- Rendben, kérem a jegyét.
Odaadom.
- Ma indult volna?
- ???
- Rendben, mikorra szeretné áttenni? A vízuma a nyilvántartás szerint Dec. 26-ig érvényes. Sajnos csak Karácsonykor van helyünk, 25-én. Ez megfelelne önnek?
(itt egy darabig még mindig nem kaptam levegőt, mert megláttam a jegyemen, hogy tényleg mára szólt, és hogy nekem most éppen a repülőtéren kellene lennem, mert a gépem 2 óra múlva indul...)
- Ja, persze, jó lesz (próbáltam kényszeredetten mosolyogni).
- Köszönjük uram, 185 dollár.
És zavartan kitámolyogtam az irodából.
Szóval Big Respect Emirates! És most már nem csak az új-zélandi vitorláscsapat támogatása miatt.
szerda, október 24, 2007
Korrupció
Ha lesz demonstráció ezzel kapcsolatban, azt hiszem ott a helyem.
Egy másik cetlin alatta pedig egy URL: radiochomsky.org.
Azt hiszem ez egy érdekes és informatív villanyoszlop volt.
... azért néha rácsodálkozom hogy milyen ez az ország :) ...
Egy másik cetlin alatta pedig egy URL: radiochomsky.org.
Azt hiszem ez egy érdekes és informatív villanyoszlop volt.
... azért néha rácsodálkozom hogy milyen ez az ország :) ...
vasárnap, október 21, 2007
Kis szünet után újra post.
Erre a hétvégére felfüggesztettem a dolgozást annál is inkább mivel hétfő itt is szünnap. Itt "Május Elseje", azaz a munka ünnepe van.
A tegnapi kalandom is nagyon jó volt, de nem fotóztam, azt csak elmesélem. Tauranga városkát néztem meg Aucklandtól 200 km délre. Tauranga/Manganui egy tengerparti üdülővároska, és a budaörsi dombra iszonyatosan hasonlító Mount Manganuin kívül és az elképesztő gyönyörű óceánpartján kívül sok nevezetessége nincsen. (Eddigi tapasztalataim szerint úgy érdemes az itteni távolságokkal kalkulálni mint ha kétszer annyi európai kilométert tennél meg, tehát ez a 200 kilométer kb. 3.5 órát vett igénybe.)
Ma viszont Raglanban és Hamiltonban voltam. Raglan az egyik legjobb szörfhely New Zealandon. Egész úton visszafelé azon törtem a fejem, hogy lehet-e Hamiltonban dolgozni és Raglanban lakni... :)
A galériához most kell egy kis magyarázat, mert 3 helyen készültek a képek: a faragott kövek Raglanban az óceánpart fölötti hegyen voltak, a négy égtájat szimbolizáló szoborból a fóka alakú asszem a Dél, a másik meg a Kelet, de mindegy is, nagyon szépek voltak.
A "Menyasszonyi Fátyol" vízesést egy kicsit odébb találtam. Az aljáig elképesztű dzsungelen keresztül vezetett az út, nem csoda hogy ebben az országban forgatták a Gyűrűk Urát, a növényzet egyes részei eleve úgy néznek ki mintha 3D-ben lennének elkészítve... A galéria harmadik része mindössze 4 kép egy kite-surf-ösről.
http://homepage.mac.com/hdani/PhotoAlbum22.html
csütörtök, október 11, 2007
Britomart - központi pályaudvar
Na idejövök a természetközeli Új Zélandra, és megint high-tech építészetet mutatok nektek...
Azért ebben is vannak utalások, a földalatti csarnokban a világítást a kívülről vulkánoknak kinéző felülvilágító rendszer adja, a legnagyobb még gőzöl is, illetve az előcsarnokban teljesen funkciótlan ámde elég jól kinéző krómacél fatörzsekből van erdő. Elég szép, ízléses, csupa króm, de mégsem rideg. Még az óriásplakátok elhelyezése, és maguk az óriásplakátok is nagyon jók. Kitalálták, hogy a billboard tartó szerkezetek mögé világított színes fények a reklámoknak is jót tesznek, meg valami kis színt adnak az egyébként tényleg acél-üveg-fémháló belsőnek. És tényleg, működik a dolog.
A kint talált leírás szerint az építészeti koncepció tényleg a vulkánokra utal, mert 10-50000 évvel ezelőtt a környék az akkori vulkanikus tevékenységnek köszönhetően nyerte el a mai arculatát. (bocs, az eredeti is valami ilyen hülye szöveg volt... :)
Jó reggelt mindenkinek.
Galéria itt: http://homepage.mac.com/hdani/PhotoAlbum21.html
PS: küldjetek Elmex fogkrémet, mer' fogytán a készlet, és az itt nincs :)
kedd, október 09, 2007
FREE
Ma az egész napot végigdolgoztam megint. Napközben az oldalam finomításával, most este pedig a magyarországi ügyeimmel foglalkoztam.
Holnaptól lesz kocsim, kicsit kimozdulok, akkor még szórakoztatóbb postokkal örvendeztetlek meg benneteket.
Ma viszont csak két apróság, ami szerintem elég jól jellemzi az itteni állapotokat, az egyik hogy kicsit tévéztem, és a film közbeni reklámblokkot - már nem először - szinte végigröhögtem :) Itt nem divat az összehasonlítás, a meggyőzés, hanem majdnem mindegyik reklám vicces, de legalábbis szórakoztató próbál lenni. A másik, majdnem ugyanez a téma, hogy egy elsőre komolynak tűnő autóbérléses szórólapon a következő listával találkoztam:
FREE pickup from airport
FREE kilometers
FREE road maps
FREE sense of freedom
FREE ability to laugh at people on buses
FREE to pick up hitchhikers instead of being one
normális magyar szövegíró a harmadik után abbahagyta volna, de itt simán belefért a következő három is.
Most kinézem a Lonely Planetből hogy hová is megyek holnap, nektek pedig
kellemes keddet kívánok!
Címkék:
auckland,
énblog,
new zealand
hétfő, október 08, 2007
Ma csak kérés van.
Sziasztok, ma nincs igazi post, csak kérések.
Első kérés: Aki esetleg találkozik valakivel akinek van egy ismerőse akinek esetleg kell a két autónk, vagy legalább az egyik, akkor küldje át neki a linket :)
Fiesta a hasznaltauto.hu-nA Saab a saab900.hu-n
Ócsóért, vegyétek, vigyétek!
Második kérés: Gergő aktív közreműködésével (akit ezúton is üdvözlök a blogom olvasóinak népes táborában :) az oldalam megállíthatatlanul halad az elkészülés felé.
Légyszi teszteljétek, és ha hiba van benne, vagy bármi megjegyzés van vele kapcsolatban, (például .... dícséret) akkor küldjetek mailt. Amit nézni kell: kb. úgy működik-e ahogy kell, a képek megfelelő minőségűek és színűek-e, elég gyors-e, satöbbi.
jelenleg itt van, itt kell nézni: http://www.photography.hu/test/
Harmadik kérés: akinek van egy kis fölös ideje, segítsen Katának költözni, mer szegény otthon szív, miközben én brilliáns posztokkal szórakoztatom a barátaimat Óklendből.
Asszem mára ennyi, megyek vissza az XML szerkesztéshez
... cserébe majd talán ti is kérhettek egyszer valamit ...

péntek, október 05, 2007
Viaduct Harbour
Ma szembesültem először igazán az itteni élet belassultságával. Legnagyobb örömömre az itteni Kreatívban találtam egy cikket arról hogy lesz egy kiállítás ahol a top alkalmazott fotósok saját anyagukat állítják ki. Teljesen belelkesítettem magam, gondoltam ma nyit, lesz nagy buli, vernisszázs, bor, pogi, és lehet találkozni az arcokkal, meg art buyerekkel, meg ügynökökkel, szóval izgalmas lesz.
Gondoltam 7-re oda is ballagok, amikor egy normális megnyitó épp a tetőpontjára hág. Ehhez képest - sejthetitek - odamentem, rohadt messze, a halpiac és a komplikötő között egy régi kikötőépületbe, ahol csak egy plakátot találtam arról hogy, persze itt van a nagy esemény, 10-17-ig. A csütörtök a hosszú nap, akkor hétig.
Ezután visszafelé a Viaduct Harbouron keresztüljöttem, és csináltam egy kis alkonyati épületfotó sorozatot.
Csak hogy nehogy azt gondoljátok, hogy ez egy elmaradott világvégi, halszagú hely nyelvnyújtogató benszülöttekkel...
Rohadtul utálok egyedül kajálni, meg nem is szoktam, de ugye enni azt muszáj, szóval kis gasztro kitérő egy félmondatban: bárányban verhetetlenek, ez gondolom nem nagy meglepetés, de a borok (Marlborough Piot Noirt ittam) szintén elképesztően jók. Nem vagyok egy nagy borbuzi, de ilyen jót tán még fransziaorcágban se ittam.
Még a végére egy kis szolgálati közlemény, a bejegyzések alatt van kis gomb a kommenteléshez, írjatok, hogy lássam hogy nem magammal levelezgetek itten, sőt, ha feliratkoztok az RSS feedre (tudjátok, mint a fekete pólómon: RSS - Subscribe! :), akkor mindig látjátok ha van új post. Hajrá, ezér van a webkettő.

Look around
Egy rövid jelentés arról hogy hol is vagyok pontosan
Google Earth koordináták:
Latitude: 36°50'49.28"S
Longitde: 174°46'16.10"E
szerda, október 03, 2007
Frontátvonulás
Ma négyszer zuhogott, ebből az egyik egy kicsit jeges is volt, a többi három a szemerkélés és a "mintha dézsából öntenék" között random változott. A nap fennmaradó részében viszont tűzött a nap. Hiába, a tavasz az itt is csak tavasz.
A helyiek sportot űznek belőle hogy mindezekről az időjárási viszontagságokról tudomást sem vesznek. A legdurvább zivatar közben, miközben olyan szél volt hogy majdnem fölborította az embereket, egy csomó helyi arc rövidnacóban, pólóban mászkált az utcán. Tudom, puha vagyok, de én a frissen vásárolt mindenálló dzsekimben vacogtam, ezek meg... sőt, egyik-másik mezítláb. brrrrr.
Utólag csinálok illusztrációt ehhez a posthoz, tuti hogy holnap is esni fog valamikor.
Befizettem egy Vodafone-os 3G-HSDPA modemre, amit állítólag holnap meg is kapok (a lányok kedvéért: ez egy kis púderdoboz, amit ha bedugsz a számítógépbe, lesz Internet :) Ez a tény a blog frissítési gyakoriságára és a szkájpon való elérhetőségemre jótékonyan fog hatni.
Ja, a bankok: a National Bank - az egy kereskedelmi bank, az állami tulajdonú igazi nemzeti bankot meg Kiwibank-nak hívják. :)

vasárnap, szeptember 30, 2007
Auckland, City of Sails
Szóval muszáj volt kipróbálnom az America's Cup-on induló egyik hajót. Elképesztő sebességre képes, 2. fokozatig reffelt vitorlával 12-13 csomóval mentünk kb 6.5-7-es szélben. A japán turisták megszeppenve ültek a deck egy szél- és vízvédett sarkában és egy-egy befújásnál, meg amikor egy nagyobb hullám számottevő mennyiségű vizet fröcskölt a hajóba, sikítottak mint a vidámparkban. Szörnyen drága volt, de nem tudtam kihagyni. Ráadásul ronda szürke idő volt, de azért felteszek egy-két képet.
Galéria itt: http://homepage.mac.com/hdani/PhotoAlbum18.html
Galéria itt: http://homepage.mac.com/hdani/PhotoAlbum18.html
Címkék:
auckland,
énblog,
new zealand
szombat, szeptember 29, 2007
Auckland Domain
Ma elsétáltam az Aucklandi múzeumba, ami egy hatalmas park közepén van, nem túl messze onnan ahol lakom. A park maga elképesztő, egy kb. két-három városligetnyi terület a város közepén, benne őserdő, patakok, vízesések, erdei sétaút, angolpark, pálmaház, tenisz és rögbipálya, és a közepén, a hegy tetején a múzeum. Megnéztem egy maori kultúráról szóló elég béna kiállítást és egy vicces maori performance-ot énekkel, harci tánccal, mindennel ahogy kell. A belépő 5$ ajánlott adomány, tehát tulajdonképpen ingyen van. Na annyit bőven megért :)
Viszont a télikertben csináltam pár képet, feltettem ide: http://homepage.mac.com/hdani/PhotoAlbum19.html
Nagyon furcsa idő van, olyan koratavaszi, pulóveres, mert fúj a szél, de közben ezerrel süt a nap. Tipikusan az a sportolni való idő. Múltkor is hasonló volt, szerintem meleg csak nyáron lesz. Olyan hóvirág vagy gyöngyvirág szerű virágok nyílnak a parkokban.
Címkék:
auckland,
énblog,
new zealand
péntek, szeptember 28, 2007
Átváltozás
Sziasztok,
mivel ideiglenesen felfüggesztettem a stúdiófotózást, de nem akarok új blogot nyitni, így ez a blog most egy ideig rólam fog szólni, a mindenféle érdekes kütyü, gép, és egyéb műtermi vacakok helyett.
Nézegessetek vissza sűrűn, mert amint lesz rendes HSDPA internetem, rendszeresen fogom frissíteni.
Tudnivalók: jelenleg 10 óra különbség van a két időzóna között, tehát ami ott nektek este kilenc, az itt már másnap reggel hét. (szombaton majd írjatok a lottószámok miatt nyugodtan :)
Ha írtok, hívtok, szkájpoltok akkor ezt jó tudni.
Az itteni mobilszámom: +64210630791, munkahelyről, VoIP telefonról hívjatok :)

vasárnap, június 10, 2007
A helyzet
Sziasztok, hosszú szünet után ismét jelentkezem, remélem (pontosabban látom a google analytics oldalon) hogy van aki vissza-vissza néz ide mindenféle újdonságok után kutatva. Ne adjátok fel, kicsit belehúzok!
Közben készült pár érdekes munka, azokat jól leírom, azán meg a régebbieket is.
Munkák jönnek és mennek, a legfontosabb project most mégis egy rendes saját weboldal elkészítése. Tulajdonképpen a blogírás helyett azzal foglalkozom. Fogok postolni screenshotokat és működés leírásokat, kíváncsi vagyok a véleményetekre.

kedd, január 09, 2007
Budapesti neonok
Nyitok új postot a neon témának, úgy tűnik ez többeket érdekel.
Szóval úgy volt hogy 2004-ben a Millenárisban lesz egy nagy classic neon kiállítás (engem ők bíztak meg ezzel a munkával) és újra legyártanak egy párat, illetve amit leszedtek és nem tűnt el azokat kiállítják, csak ugye mindenféle rendszerek változtak közben és az egészből nem lett semmi. Viszont az anyag elkészült, szóval legalább képen megvannak. Sajna ezeket még a Fuji S2-vel, jpg-ben, és elég tré obikkal csináltam, szóval a minőség az nem mindig pro, de azért lett egy két jó kép is, a történeti értékről nem beszélve.
Annál is inkább,mivel ezeknek a nagy része már azóta nincs fent. Elég komplett az anyag, szerintem a belvárosban a jobbak mind megvannak.
A képek 2003 nyarán készültek.
Egy rövid válogatást feltettem ide.
vasárnap, január 07, 2007
Ígérgetés
"Kelt" commentjére reagálva: a jövő héten kedd után kicsit több időm lesz, akkor felteszek még egy-két werk anyagot.
A sörhabra egyébkénrt az általam leírt módszer egy "sufnitunning" megoldás, Amerikában létezik egy-két (nem több) cég, akik ilyen effektek forgalmazásából élnek. Talán Európában is, csak eddig még nem találtam meg őket. Az ő anyagaikat használják a profi food stylist-ok. Volt egy látványos sörhabos projekt amikor a feladat a keskeny söröspohárba sörhabból "mikrofonfejek" létrehozása volt, nagyon jól sikerült, viszont azt még diára csináltam, és fogalmam sincs hogy hol van. Megpróbálom megkeresni mert elég ütős lett.
A cseppezős effektet is sokféle képen lehet elérni, arra is vannak elég jól bevált házi módszerek, de az igazán profi ott is a külön erre a célra gyártott anyagok használata. Majd erről írok kicsit részletesebben, példákkal illusztrálva.
Addigis egy kis "étvágygerjesztő" a cseppezés és jég témában:
Ügynökség: TBWA
Brand: Soproni
Felhasználás: hűtő oldalán, és egyéb Point of Sale (PoS) anyagokon.
Az eredeti kép mérete: 64x52cm@300dpi
Ez egy részlet, a kép egyben megtekinthető a photography.hu oldalon a food, beverages galériában.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)